NAPPALI BÚTOR Zsúrkocsik


100% Garanciával. Edzett üvegből készült és krómozott fém kerettel rendelkező kiváló minőségű termék, amelyet akár egy ember is könnyedén össze tud szerelni. A masszív szerkezetnek és a négy görgőnek köszönhetően ezt a bútort bármely helyiségben használhatod.Konyhák, ebédlők mutatós és praktikus kiegészítője, de akár kültéri használatra is kiváló alternatíva. Ez a stílusos bútordarab mindig odaviszi az italokat, ahol a vendégek vannak, ahol emelkedik a hangulat, vagy ahol koccintani kell.

Zsúrkocsi, az egyik legnagyszerűbb konyhai kiegészítő

A története alapvetően nagyon régre nyúlik vissza, ugyanis eredetileg a szervírozás megkönnyítésére találták fel: hiszen nagy felületen, de mégis esztétikusan lehetett megvalósítani rajta az ételek, illetve italok körbe kínálását.

Régen és ma

Használata kezdetben csak a főúri családoknál volt szokás, ahol a lakáj hordta körbe az ételeket a különböző összejövetelek és nemesi vacsorák alkalmával. Később azonban már az italszervírozás során is hatalmas segítséget jelentett a személyzet számára, hiszen nagy teherbíró képessége miatt több üveg és pohár is elfért rajta. Minek után rendkívül strapabíró, viszont a szerkezete könnyű, így manapság is közkedvelt a különböző vendéglátó egységekben. Ráadásul már nem csupán tálalásra lehet használni, hiszen bármilyen konyhai eszköz tárolására alkalmas felület lehet, arról pedig nem is beszélve, hogy bármikor arrébb tolható már amennyiben útban van.

A cukrászdákban gyakorlatilag alapfelszereltségnek számít, hiszen a több emelet magas esküvői torták szállítására is alkalmas. Léteznek rusztikus vagy éppen fából készült kocsik, de a műanyag sem ritka, sőt rozsdamentes fémből is gyártják. A választás előtt érdemes lehet mérlegelni,  hogy mi is lesz az alapvető, fő funkciója és ez alapján dönteni a vásárlás előtt. Mindenképpen kiemelt szempont legyen a biztonság: vagy legyenek fékek a kereken vagy olyat válassz, ami nem négy, hanem csak két kerekű, hogy adott esetben biztonságosan meg lehessen állítani. Emellett pedig nagyon fontos, hogy könnyen tisztítható-e.

Dísz vagy inkább használati tárgy?

Mindenképpen felmerül a kérdés, hogy vajon díszként szolgál-e vagy inkább használati eszközként tartjuk számon. Hiszen jól belegondolva a mindennapok során nem valószínű, hogy szükség lehet erre a kerekes segéd eszközre. A lakásdíszként funkcionáló termékek javarészt fából készülnek s jól mutatnak akár a nappaliban, akár az étkező egy sarkában rajta néhány üveg itallal például. Emellett pedig léteznek réz és üveglap kombinációval létrejött kifejezetten dísz zsúrkocsik, melyek szintén kiváló dekorációs elemei lehetnek a lakásunknak.

Valódi szerepüket tekintve nagyrészt a vendéglátásban kerülnek inkább elő: éttermekben, cukrászdákban, szállodákban egészen biztosan találkozhatunk velük. Hiszen, amikor  pincérnek nagyobb mennyiségű ételt vagy italt kell felszolgálnia, akkor egyértelműen jó szolgálatot tesz egy zsúrkocsi. Ugyanez a helyzet az asztal leszedésénél, hiszen erre pakolva biztosan nem kell majd a pincérnek a tányérokkal a kezében manővereznie.

Persze hasonló funkcióját tekintve otthonra is jó választás lehet, pláne, ha gyakran fogadsz vendégeket. Ha nem tudod hol szerezhetnéd be ezt a szuper konyhai segédeszközt, akkor van számodra egy jó hírünk: nálunk garantáltan megtalálod. Akár klasszikus, akár modern stílusú bútorra van szükséged nálunk bizonyosan találni fogsz megfelelőt. Legyen szó akár fémből vagy fából készültről, nálunk találni fogsz olyat találni, ami neked tetszik. Rápakolhatod akár az otthon tartott italokat, de szuper alternatíva, ha vendégek jönnek hozzád, akkor innen tudod nekik szervírozni az ételeket, italokat egyaránt. Sőt, segítségével a helyiségek közti helyváltoztatást is könnyedén meg tudod majd oldani. Ezzel a megoldással leegyszerűsíted a saját dolgod, hiszen így a legkönnyebb az italokat, ételeket egyik helyiségből a másikba átvinni. Nem kell megszakadni a sok-sok pohár vagy üveg súlya alatt és attól sem kell félned, hogy valamelyiket ledobod majd. A görgőknek hála könnyen tologathatod őket egyik pontból a másikba.

A legjobb alternatíva

Gondolj csak bele: nincs is jobb ötlet ennél a módszernél, azokon a helyeken, ahol vendégek vagy éppen üzleti partnerek találkoznak. Az ülő, de állófogadások alkalmával is a helyét könnyedén lehet változtatni, így simán viheted abba a helyiségbe, ahol éppen vendégeid tartózkodnak. Hidd el, garantáltan a te életed is könnyebb lesz egy stílusos és elegáns zsúrkocsival. Nálunk ráadásul bármelyik zsúrkocsit 100 százalék garanciával vásárolhatod meg. Edzett üvegből készült és krómozott fém kerettel rendelkező kiváló minőségű termék, amelyet akár egy ember is könnyedén össze tud szerelni. A masszív szerkezetnek és a négy görgőnek köszönhetően bármely helyiségben használhatod. Konyhák, ebédlők mutatós és praktikus kiegészítője, de akár kültéri használatra is kiváló alternatíva. Ez a stílusos bútordarab mindig odaviszi az italokat, ahol a vendégek vannak, ahol emelkedik a hangulat, vagy ahol koccintani kell.

A zsúrkocsi most egyértelműen a reneszánszát éli, az Art deco stílusnak gyakorlatilag elmaradhatatlan, kötelező lakáskiegészítője. Persze volt idő, amikor el-eltűnt, ám stílusok örök körforgásának hála időről-időre újra felbukkan. Most, hogy újra bekerült a köztudatba, miért is ne élnél az általa nyújtott nagyszerű lehetőségekkel? Nézz körül termékeink között és amennyiben szeretnéd, hogy a te életed is megkönnyítse egy szuper bútor ne habozz, rendeld meg webáruházunkból még most! Hidd el, nem fog csalódás érni, arról pedig nem is beszélve, hogy nálunk élhetsz a online vásárlás adta kényelemmel, így nem kell egy áruházban bóklászva keresned az igazit. Elég néhány kattintás és mi szinte biztosak vagyunk benne, hogy hamar rálelsz arra a darabra, ami funkcióját tekintve is kiszolgál majd, úgy hogy közben csodás kiegészítő eleme lesz az otthonodnak. Hiszen nem kell törvényszerűen a konyhában tartani: a mai zsúrkocsik ugyanis szépségüknél fogva gyakorlatilag bármelyik helyiségben önállóan is megállják a helyüket, hiszen dekorációs elemként is kiválóan teljesítenek. Mire vársz? 

Árukereső.hu Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz